|
U9(’01)Winter Cup teremtorna, kiemelt bajnokság 3. játéknap - 2010.03.27. 14.20 óra Piliscsaba, Fő u.2. - fedett, műfüves 40x20m-es kispálya, 5+1 fő,3x2m-es kapu, 2x10 perc, 60 néző
Utolsó (6.) játéknap a Winter Cup elnevezésű sorozatban, immáron tavasszal. Minden igazolt játékos itt volt, aki rendszeresen jár edzésre, így hát teljes csapattal érkeztünk. Daradics Attilát most a kapuban alkalmaztam, amit ő jól fogadott és próbált hát ott teljesíteni. Bertalan Marcink bemutatkozása is megtörtént, még gólszerzési esélye is akadt egy alkalommal. Csoportmérkőzések: BEMELEGÍTÉSKÉPP
Tabáni Spartacus – II. Ker. UFC 5-0 G: Gregor, Balogh, Katona, Lovász (2)
Neiger, Daradics – Katona, Hideg, Laczkó – Kosaras, Gregor, Lovász, Boksay - Balogh, Abdullah
A II. kerület térfele majdnem hogy felborult az első tíz percben. A mi akaratunk, játékunk, törekvésünk dominált, ők csak védekeztek illetve statisztáltak góljainkhoz. Hamar megszórtuk őket. A baloldalon kifejezetten aktivitást mutató Gregor Andris nyitotta a gólok sorát, egy szélső megindulással és egy utána következő éles szögből leadott hosszú sarkos lövéssel. Örültem neki, járt már Andrisnak ez a találat! Aztán jöttek szépen a gólok (Norbi, Csongor, Barnus), jöttek - mentek a cserék le fel, így mindenki egyformán részese lehetett a fölényes győzelemnek. Gratulálok a csapatnak!
ELTALÁLTÁK
Tabáni Spartacus – Buda Juniors 1-2 G: Kosaras
Neiger, Daradics – Katona, Hideg, Laczkó – Kosaras, Gregor, Lovász, Boksay - Balogh, Abdullah
A hazaiakat valahogy mostanában nem tudjuk megfogni. Stabil és erős csapat, de nem mutatnak semmi olyat a pályán, amit mi nem tudnánk megcsinálni. De mégis. Az első góljuknál olyan bombát zúdítottak szegény Daradics Attila kapujába, hogy azt bárhol máshol is megirigyelnék a korosztályban. A második hazai gól egy beindítást követő érkezéses, kapus előtt elpasszolós találat volt. A mi részünkről, - már ami az eredményességet illeti – Kosaras Andris iratkozott fel a gólszerzők közé. Egyénileg megcsinált egy cselt (szép lett volna, ha többen vagyunk hozzá) és érzésből a jobb oldali kapufa mellé a gólvonalon túlra varázsolta a bőrbogyót! Ha játékban nem is, de gólokban mindenféleképpen többet teljesített ellenfelünk. A csoport végeredménye: 1. Buda Juniors 2 2 - - 5-3 6 2. Tabáni Spartacus 2 1 - 1 6-2 3 3. II.ker UFC 2 - - 2 2-8 - Elődöntő: A NAP FÉNYPONTJA
Tabáni Spartacus – Pilisvörösvár 3-0 G: Kosaras, Katona, Abdullah
Neiger, Daradics – Katona, Hideg, Laczkó – Kosaras, Gregor, Lovász, Boksay - Balogh, Abdullah
Tudtuk jól, hogy a negyedik hely megszerzéséhez meg kell ma előznünk a Pilisvörösvári együttest. A másik ágon ők végezetek a csoport élén, nyílván nem véletlenül győzték le, az egyébként kiemelkedő Hegyvidéket. Nyugodtan állíthatom, hogy az első perctől kezdve nekünk állt a meccs. Balogh Norbi már az rögtön az elején ziccerbe került, csak nem tudott élni a lehetőséggel. Egy beadást követően aztán Kosaras Andris törte meg a gólcsendet és bólintott a 3 méteres kapu bal felső sarkába, ragyogó találat volt. Katona Csongor tizenhat méteres szabadrúgásánál az ellenfél kapusának óriási balszerencséje volt, mondhatom. Történt ugyanis, hogy amikor Csongor leállította a labdát, a várható események előtt a kapus gyorsan keresztet akart vetni, de úgy gondolta, kesztyűben talán mégsem illendő, így elmaradt a fohász, nem jött az égi segítség. A kis kapus földi tudása pedig kevés volt ennél a jelenetnél. A szabadrúgás ugyanis pontosan a Pilisi kapu jobb felső sarkában landolt – ahogy azt előzetesen vártuk is – bebiztosítva vezetésünket. A második (ugyancsak jól sikerült) félidőben a kicsi Mohamed rúgott még egy igazi Inzaghi – s lesipuskás gólt teljessé téve az egyébként is egyértelmű helyzetet. Jó érzés ezt leírni: Az amúgy erős ellenfélnek esélye sem volt a pontszerzésre – ezt Donát is a tudtukra adta egy két biztos védéssel – teljesen megérdemelten nyertünk ilyen arányban is, szép volt fiuk, gratulálok a győzelemhez!
Döntő: NEM SIKERÜLT A BRAVÚR
Tabáni Spartacus – Buda Juniors 0-3
Neiger, Daradics – Katona, Hideg, Laczkó – Kosaras, Gregor, Lovász, Boksay - Balogh, Abdulla A bravúr nem sikerült.
Mármint, hogy a
januári 5. helyezés után összesítésben feljöjjünk a harmadik pozícióba.
Ismét a
Buda Juniors, ezúttal a döntőben. Egy eladott labdát a felső sarokba
vágtak,
megint egy bombagóllal vezetnek sajnos. Nem volt elég erőnk a találkozón
hogy
kiegyenlítsünk, pedig akadt azért lehetőségünk (Csongor szabadrúgás
utáni
helyzetéből a labda a kapufa mellé szállt). Játékban annyira nem,
gólokban
viszont alulmaradtunk ezúttal
Vasárnap részt vettünk
a záró ceremónián
ahol természetesen egységesen és szépen mutattunk, megtapsoltak minket –
mi is
másokat, ahogy azt illik - játékosaim (a jelenlevők persze) átvettek
egy-egy
emlékszobrocskát, így mindenki boldogan távozott. Az egész a boldogságra
épül... J!
Az 6. játéknap összesítve: 2. Tabáni Spartacus 4 2 - 2 9-5 6
Edző: Grőb Ákos
|